„Amikor belépek a színház épületébe, egy különleges eufórikus érzés kerít a hatalmába” – Laborfalvi Soós Béla 25 éves miskolci karrierje

Laborfalvi Soós Béla operaénekes 25 éve épp Miskolcon kapta meg első nagyszínházi szerepét. Ekkor a Varázsfuvolában Sarastro szerepét játszotta, azóta pedig sokszor tért vissza a teátrumba. Itteni szerepeiről, élményeiről kérdeztük a művészt, akiről az is kiderült, hogy sokkal mélyebb szálak kötik Miskolchoz, mint gondolnánk.

25 éve Miskolcon debütáltál a Varázsfuvolában mint Sarastro. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

Ha jól emlékszem 1995. áprilisában mutattuk be Mozart Varázafuvoláját a Miskolci Nemzeti Színházban Szikora János rendezésében. Én abban az évben diplomáztam a Zeneakadémián és nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az első nagyszínházi szerepemet egy ilyen szép és magasztos főszereppel kezdhetem. Úgy gondolom, hogy ez a pillanat a kezdetekben meghatározó volt a későbbi pályám során. Nagyszerű szereposztásban adtuk elő Mozart remekművét. Az Öreg pap szerepét például Bede Fazekas Csaba énekelte, aki nagyon nagy hatással volt rám. Zeneakadémistaként rendszeresen jártunk Győrbe hallgatni és nézni az ő alakításait. Három évvel ezelőtt szerencsém volt váltásban énekelni vele Győrben a La Traviata G. Germont szerepét. Csaba ezzel a szereppel búcsúzott az Operaszínpadtól, egyedülállóan 83 évesen. Akkoriban - 25 évvel ezelőtt - gondolni sem mertem volna, hogy a sors ilyen kegyes lesz hozzám.

Azóta többször játszottál nálunk Miskolcon. Tudnál néhány olyan szerepet mondani, ami igazán közel áll a szívedhez?

A Zeneakadémia elvégzése után több évig külföldön éltem, majd miután hazatértem, Tokody Ilona tanácsára és az ő segítségével bariton fachra váltottam. Ez gyökeresen megváltoztatta a szerepkörömet, amiben sokkal komfortosabban érzem magam minden szempontból. Majd a 2010-2011-es évadban Váradi Katalin Zeneigazgató meghívására újra Miskolcon énekelhettem a Bajazzók-ból Silvio szerepét. Azóta sok szép szerepet játszottam Miskolcon - többek között két rendezésben is Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának címszerepét. Először a Kamaraszínházban, egy ifjúsági előadássorozatban, amit Cser Ádám vitt színre, majd következő évadban Szőcs Artur rendezésében mutattuk be a Nagyszínházban. Nekem a Rigoletto volt az eddigi pályám legnagyobb kihívása, úgy színpadi, mint énektechnikai szempontból. Játszottam más színházban is a szerepet és nagyon örülök, hogy Miskolcon is elénekelhettem, mert a kedvenc szerepeim közé tartozik.

Az idei évadban váltott szereposztásban játszod Posa márkit a Don Carlosban. Erről a szerepről, a próbafolyamatról tudsz mesélni egy kicsit?

Nagyon örültem az idei évad felkérésének, mert Posa márki szerepét még nem énekeltem korábban és minden bizonyossággal azt tudom mondani, hogy ez Verdi legszebb hősbariton szerepe - igazi „álomszerep.” A Don Carlos egy olyan remekműve Verdinek, amit általában csak nagy Operaházak szoktak műsorra tűzni.

Ennek az operának mind az öt főszerepe egyedülállóan nehéz és nagy kihívás az énekesek számára. Azt, hogy két remek szereposztást is sikerült kiállítania a Miskolci Nemzeti Színháznak, egészen egyedülálló.

Posa márki szerepe számomra is nagy kihívás volt. Igyekeztem maximálisan felkészülni a próbaidőszakra és a legnagyobb alázattal elsajátítani a szerepet. Úgy érzem, hogy Posa karaktere nagyon közel áll a habitusomhoz, ami sokat segített a szerep formálásában.

A próbafolyamat alatt igazi csapatmunka folyt. Keszég László rendezése számunkra – és nem utolsó sorban a közönség számára is – könnyen érthetővé tette a darabot a karakterek kibontásával annak ellenére, hogy olasz nyelven adjuk elő.

Cser Ádámmal, a színház zeneigazgatójával, már régen ismerjük egymást. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert mindig felkészült és mielőtt színpadon próbálnánk egy darabot, azt mindig egy alapos zenei műhelymunka előzi meg. Azt hiszem, elmondhatom, hogy most már maximálisan megbízunk egymásban.

Van még egy dolog, amiről eddig még sehol nem beszéltem, de mivel a Miskolci Nemzeti Színházról van szó, úgy gondoltam, hogy ezúttal meg kell említenem. A felmenőim kapcsán is kötődöm a színházhoz, ugyanis apai ágon egyenesági leszármazottja vagyok Benke Józsefnek, a színház egyik alapítójának. Miközben készültem a Don Carlosra, akkor jutott tudomásomra, hogy Schiller Don Carlosát ő fordította le először magyar nyelvre. Mindig, amikor belépek a színház épületébe, egy különleges eufórikus érzés kerít a hatalmába.

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a színházban énekelhetek, mert mindig mindenki a legnagyobb szeretettel és barátsággal viszonyul hozzám.